2.rész- Mi lesz?

Hát gyorsan pörgünk hajrá-hajrá :DD Íme a második rész!! Nagyon köszönöm a 3 feliratkozót egyszerűen megsirattok, hogy már 1 rész és egy prológus után megvagytok :D Valamint lesz benne Luke szemszöge, bocsi ha csalódást okozok vele
 #ImádomAzOlvasóim                                                                  xoxoWorldDream<3


A halál olyan mint a drog, mámoros és rabul ejtő. Zuhansz a semmibe észrevétlenül és gondolkozol mégis melyik oldalhoz fogsz csatlakozni. Tán a Pokolhoz mert a múltad sötét és bajlós? Esetleg az ellentétéhez a Mennyországhoz mert sok jót cselekedtél életedben? Több módon is kinézhet a vég. Sokan említik a híres fehér fényt mely az utadra vezet..a jó útra. Vannak akik előtt megjelenik három ajtó ami mutatja a mennyt, a poklot és azt, hogy szellemként maradsz a földön. Valamint van a feketeség, amely magához ragad és csak valahol kidob. Én ezen jelenségek közül éppenséggel  a fehér fényt látom, ami haloványan ragyog előttem és nem huny ki. Szépsége és ragyogása vonz magához mégis visszanézve döbbenek rá, még túl korai. Korai, hogy meghaljak és eltávozzak, a fele életemnél se tartok. Hangok sokaságától zúgott fejem, őrjítő egy dolog volt. Mint megannyi méh vagy darázs költözött volna be az agyamba és nem hagynának nyugodni.
- Menj vissza még nem szabadna itt lenned!- fejem a hang felé kaptam mely vidáman csengett és a semmiben visszhangzott. Bámultam rá egyszerűen nem hittem a szememnek. Angyal állt a fény elejébe kedvesen mosolyogva rám.
- Te igazi vagy, vagy én örültem meg?- szemem kezdem dörzsölni, hogy szakadjon meg ez a rémálom, kerüljek haza és minden legyen olyan mint régen. Békés, csendes és szerető..., vagy mégsem?
- Csak visszatartalak valamitől amit ha most elutasítasz akkor rossz dolgok lesznek.- nevetése csilingelően hangzik amitől egy hatalmas mosoly kúszik arcomra.
- Tehát megőrültem! Mégis miben segítesz?? Mert ha abban szeretnél, hogy azt ott ne lépjem át akkor tévedsz! Nem akarok már élni, minden ami eddig jó volt eltűnt. Több hónapja rettegésben élek és Luke meg nincs mellettem pedig nekem rá és anyára van a legnagyobb szükségem! Ők kellenek nekem de apám ezeket is megfosztja tőlem.
- Ezért kell visszamenned! Ott van anyukád és a bátyád! Apáddal ne foglalkozz majd a saját kárán fog tanulni! Éld az életed és ne add fel ilyen könnyen!- kezeim megfogva biztat engem. Igen a jó út felé. Halványka mosolyt eröltettem felé és megfordulva távoztam egy szürke foltba. Visszatérve az élő világba a fejem hasogatott, testem zsibadt, homályosan láttam. A hangok körülöttem alig halhatók voltak. Mozgott velem a talaj, vagy inkább feküdtem valamin amin toltak engem. Képtelen voltam teljesen feleszmélni inkább visszamélyedtem sötét kis lyukamba.
Luke szemszöge:
- Köszönjük Melbourne!!!- végszavunkal vágtattunk le a színpadról. Egyre jobban lázba jöttem. Izgultam, mert itthon vagyok Ausztráliában és végre láthatom anyát, hugom és apám. Az öltözőben a szokásosnál is gyorsabban kapkodtam magamra a ruháimat, majd sürgettem a többieket.
- Jólvan Luke! Mit szívtál nekem is adhatsz?- Ashton hangja üti meg fülem. Sügérek nemtudják miért vagyok ilyen? Eszem megáll.
- Semmit, de nemtudod hol vagyunk? Szerinted miért vagyok ilyen?
- Jójó tudom haver csak már kicsit zavar ez a sürgetésed, de - húz egyet sliccén- mehetünk. Gyors megfogva a táskákat bőröndöket száguldottunk a buszhoz és elindultunk. Csendes volt az út de nem is bántam összetudtam legalább szedni magam. Amint a szállodához értünk befoglaltuk a szobákat én pedig a sofőrünket kerestem egy mihamarabbi szállításra haza. Amint megtaláltam kirángattam a kocsihoz és megmondtam hova vigyen el. Vártam, újra az édes hugom arcát akarom látni. Az én hugomét, az enyém...Anyámat és apámat. Hamar odaértünk. Semmi nem változott a házon a régi kis takarékos lakás volt. Kiszálttam megköszöntem majd mondtam, hogy üzenje meg a többieknek, hogy nem megyek haza mert ma itt alszom. Azon kaptam magam, hogy az ajtó előtt toporzélok. De miért? Hiszen itt élek vagyis itt laktam, ide születtem. Mégis valami visszafogott és féltem bemenni. Viszont mikor meghallottam egy hatalmas durranást és egy kiálltást nem kattogott agyam ilyeneket. Megfogtam a kilincset és imátkoztam, hogy nyitva legyen. Szerencsémre úgy volt. Benyitottam és leblokkoltam. Apám a hugomat folytogatta a fal mellett, anyám pedig véres arccal kiabált neki.
- Te mi a jó büdös francot csinálsz a hugommal???- indulatosan léptem felé. Lia gyönyörű hangját hallottam meg de szinte csak egy másodpercre majd a nyaka köré szorult kezek elengedék és elhalt teste a földre zuhant. Bántalmazója körbenézett majd mint aki jól tette dolgát távozott az ajtón. Visszafordítottam a történtek felé fejem majd azonnal odarohantam a már édesanyám kezében tartott hugomhoz.Előkaptam telefonom és a mentőket kezdtem tárcsázni.Miért tette ezt? Mi oka lehetett rá arra, hogy folytogassa? Százezer kérdés rohant át agyamon miközben a mentővel száguldottunk a kórház felé. Futtában tolták őt a kórteremben.
- Doktor úr, hogy van? Mi van vele?- remegő hang csapta meg fülem ami nem mástól mint félő anyámtól hallatszott.
- Hölgyem elnézést, most csak annyit tudok mondani, hogy az állapota nem stabil. A tüdeje nem jut elég oxigénhez és nem kap levegőt azonnal újraélesztésen fog átesni.- majd a terembe sietett becsukva maga mögött az ajtót. Itt megtört a mécses. Könnyek ezrei kezdtek arcomon végig folyni meg se állva szürke felsőmig ahol kis tócsákkal jelezték, hogy igenis sírok. Erre jöttem haza..és pont tőle nem vártam volna.
- Kincsem- felkaptam fejem- mondanom kell valamit- könnyes szemeim aggodalmat tükröztek. Helyet foglaltunk a széken megfogta kezemet és elkezdte a beszédét.
- Tudod mióta elmentél, minden megváltozott. Apád inni kezdett és elfajultak a dolgok.- már ebből a két mondatból rájöttem, hogy nem kellett volna elmennem...